Untitled Document //
















Köszöntjük a Vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola oldalain!

Your browser does not support canvas

 

 

Tájékoztató tantermen kívüli, digitális munkarendben való részvétel során megvalósuló adatkezelésről

Útmutató tantermen kívüli, digitális munkarendben való részvétel során megvalósuló adatkezeléshez

Aktuális beíratkozási információk

Novemberben történt az iskolában

Az őszi szünet után a színjátszó szakkörösök jóvoltából színházi élményben részesülhettünk; „A csillagszemű juhász” című mesejátékot tekinthettük meg .

Hagyomány már, hogy novemberben egy hét az egészséges életmódról szól. Idén sem volt ez másképp, számos érdekes program és feladat tevékenységével mélyülhettek el tanulóink a témakörben. A szervezők figyelembe vették az életkori sajátosságokat, ezért eltérő programokat kínáltunk az alsó és felső tagozatban. Előbbiben zöldség-és gyümölcsszobrászat, gyümölcskóstolás, sportos-játékos tevékenységek, zumba, plakátkészítés volt ; a felső tagozatosok egészségvirágot készítettek, gyógynövényekkel ismerkedtek és gyógyteát főztek; valamint előadáson, kötetlen beszélgetésen vettek részt a védőnővel, az orvosi rendelő munkatársával.

Hamarosan dönteniük kell nyolcadikosainknak, hogy hol folytatják tanulmányaikat. Ehhez novemberben többféle segítséget is kaptak: egykori diákok tartottak beszámolót jelenlegi iskolájukról, külsős szakemberek előadásain vehettek részt, illetve ellátogattak (a hetedik osztályosokkal) Miskolcra, a Pályaválasztási Kiállításra. Focistáink a „Bozsik program” keretében több mérkőzésen vettek részt, ahonnan győzelmekkel tértek haza. November utolsó szombatján a szülői munkaközösség és a tantestület karöltve ”Jótékonysági batyusbált” szervezett alapítvány létrehozása céljából. A kezdeményezést sokan támogatták különféle felajánlásokkal, melyekért köszönetünket fejezzük ki. A programok szervezői, felkészítői voltak: Tóth Éva, Odrobináné Gatsgéber Judit, Barna Margit, Mezei András Olivérné, Mezei András Olivér, Koscsó Tiborné, Sváb Tiborné, Litvinné Tóth Piroska, valamint tantestületünk tagjai.

Köszönetnyilvánítás

„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.”

Böjte Csaba

Iskolánk nevelőtestülete, és szülői munkaközössége úgy döntött, hogy 2019 őszén – a régmúlt hagyományait felelevenítve – jótékonysági bált rendez. A jótékonyság fókuszában a létrehozandó Vizsoly Iskolás Gyermekeiért Alapítvány lehetőségeinek kiszélesítése volt. Az alapítvány feladatai között a tehetséges tanulóink felkarolását, bizonyos tanulói hátrányok kompenzálását, kulturális rendezvényre való eljutás megsegítését, a 2013-ban alapított „Akarat-Pillér” ösztöndíjprogramunk tovább folyatatását tűzi ki célul. Olyan jó volt a Bál szervezőinek csoportjához tartozni, hiszen érezni lehetett az abaúji emberek megszólíthatóságát, tenni akarását, jótékony lelkét! Támogató partnerségre kértünk sokakat, és sokak lettek azzá! Azt éreztük, hogy eggyé váltunk a helyi emberek iránti elköteleződésben! S ez az érzés minket megerősít, bátorít! Azt jelenti, nem vagyunk egyedül, többen többre vagyunk képesek! Arra buzdít, hogy mernünk kell egymásra építeni, egymásra támaszkodni! Lélekből fakadt az indíttatás, és lélekből lelkesen a támogatás! A Bál megszervezésével kapcsolatban Mi kértünk segítséget, de iskolánk a jövőben nemcsak kérni, hanem adni is szeretne partnereinek! Az iskolánk tanulóinak, az ő szüleiknek, és minden iskolánkban szolgáló kollégámnak a nevében köszönöm meg a sok támogatást, melynek eredményeként a Vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola Intézményi Tanácsa az alapítványt létrehozhatja!

Vizsoly, 2019. december 4.

Hálás szívvel: Asztalos Péter igazgató

Támogató partnereink


Hőseinkre emlékeztünk

Októberben az iskola tornaterme kétszer is nemzetiszínű dekorációba öltözött. Hőseinkre emlékeztünk: október 7.-én az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegtünk.

Október 24.-én az 1956-os forradalom hőseire emlékeztünk.

Mindkét alkalommal a felső tagozatos tanulók színvonalas, megható, felemelő műsorával nyerhettek tanulóink betekintést a történésekbe. Felkészítő tanárok voltak: Tóth Éva, Szendreyné Mázik Zsuzsanna, Mezei András Olivérné, Sztankai Szabolcsné; a dekorációban és a hangosításban Mezei András Olivér és Szendrey János tanár urak segédkeztek.

Elballagtak nyolcadikosaink

Június 15.-én délelőtt 10 órakor 12 vizsolyi diák számára utoljára szólalt meg az általános iskola csengője. Szendreyné Mázik Zsuzsanna kísérte őket a csodálatosan feldíszített iskolán keresztül a torneterembe; ahol meghitt ünnepség keretén belül köszöntöttük a ballagókat. A búcsúzó és búcsúztató diák műsorát igazgató úr köszöntője követte; melynek végén könyvjutalommal köszönte meg az iskolában végzett tevékenységet.
A tanulmányi munkáért és közösségi tevékenységért kiérdemelhető „Rákóczi díj”-at idén Fazekas Alíz és Orosz Virág kapta.
Az „Akaratpillér ösztöndíjat” Fazekas Alíznak ítélte a tantestület.
Minden kedves elballagott Nyolcadikosnak sok sikert kívánunk!

RÁKÓCZI NAPOK 2019

A Vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskolában minden tanév végnén programsorozattal tisztelgünk névadónk előtt. Idén sem volt ez másképp; június 5.-7. között programokkal egészültek ki mindennapjaink.
Az első nap reggelén a hagyományos megnyitó ünnepséggel emlékeztünk meg Rákóczi Zsigmondról; osztályonként elhelyeztük a megemlékezés virágait. A délutánt játékos vetélkedő és aszfaltrajz-verseny színesítette.
Az időjárás sajnos idén nem kedvezett a hagyományos „Fut a suli” versenynek; helyette a tornateremben vidám sportvetélkedőt szerveztünk.
Az utolsó napon Gyereknapon mókázhattak tanulóink; ahol a Magyar Ökomenikus Szeretetszolgálat munkatársai is jelen voltak; ajándék jégkrémmel is kedveskedtek a gyerekeknek.

Áldozócsütörtöki istentisztelet

Áldozócsütörtöki istentiszteleten jártunk a református templomban.

Május 28.-án

Május 28.-án a Hősökről emlékeztünk meg a nyolcadik osztályosok műsorával.

„Mézes hetek”

Májusban „Mézes hetek” elnevezésű projekt zajlott iskolánkban; melynek keretén belül számos érdekes program részesei lehettek tanulóink.

Kerékpáros vetélkedő

A tavaszi szünet előtti utolsó délutánon házi kerékpáros vetélkedő zajlott; melyen a részvevő csapatok elmélet és gyakorlati tudásukról adtak számot.
Eredmények:
I.helyezés: Horváth Cintia, Ruszó Vivien, Batyi Lajos, Lakatos József
II. helyezés: Horváth Krisztián, Mata Marcell, Mata Milán, Rózsa Balázs
III.helyezés: Batyi Richárd, Krajczár Kevin, Liba Krisztofer, Matisz Zsolt
Az iskola legjobb bringása: a lányok között Horváth Cintai, a fiúk között Batyi Lajos
A vetélkedőt lebonyolították: Szendrey János tanár úr és Asztalos Péter igazgató úr

Az abaújvári Palánta misszió bábelőadása

A húsvéti ünnep alkalmából az abaújvári Palánta misszió bábelőadással kedveskedett iskolánk tanulóinak. Minden tanuló egy ajándék bibliában részesült.

Alapműveleti Matematika Verseny

Április 15.-én iskolánk tanulója, Sváb Dorottya, az Alapműveleti Matematika Verseny megyei döntőjének eredményhirdetésen vett részt, az előkelő 5. helyezést érte el! Felkészítő tanára Czuczor Tamásné tanárnő volt. Gratulálunk, további szép sikereket kívánunk!

A Költészet napja

A költészet napjáról a nyolcadik osztályos tanulók rövid műsorával emlékeztünk meg. Felkészítő tanár Mezei Andrásné volt.

XI. Sipos György Néptánc Fesztivál és Tehetségnap 2019

Március 30.-án néptánccsoportunk Bogdán Balázs vezetésével a Sátoraljaújhelyen megrendezett XI. Sipos György Néptáncfesztiválon vett részt; ahol produkciójukkal az előkelő kiemelt arany minősítéssel jutalmazták előadásukat.

Március 29.-én

Március 29.-én a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet Sport-és Egészségnapot szervezett iskolánkban; zenés torna, előadás, játékos vetélkedő alkotta a programot. A zenés tornát Katus Attila tartotta.

Március 26.-án

Március 26.-án tanulóink Debrecenben vett részt egy kiránduláson. Ugyanezen a napon iskolánk bekapcsolódott a „Te szedd” akcióba; a község területén gyűjtöttük a hulladékot szelektíven.

A Víz világnapja

A Víz világnapja alkalmából látványos dekoráció készült; illetve foglalkozásokon, előadásokon, vízparti sétákon vehettek részt tanulóink.

FRANKOFONIA MÁSODSZOR

Idén második alkalommal látogatott iskolánkba Raymond Lardellier és Nicolas Beaupertuis; a miskolci Alliance Francaise munkatársai. Mozgalmas, zenés foglalkozással kedveskedtek a gyerekekenek, akik szemmel láthatóan jól érezték magukat. Ezzel bekapcsolódtunk a 20. alkalommal megrendezett Frankofónia Ünnepe programsorozatba.

Megemlékeztünk az 1848-as Forradalomról és szabadságharcról.

A felső tagozatos tanulók műsora feledhetetlen élményt nyújtott mindenkinek.



Szavalóverseny

Február 14-én Télűző szavalóversenyt rendeztünk az alsó tagozaton. Huszonnyolc tanuló vehetett részt és mérethette meg magát. Ezt a versenyt az osztályokban megtartott selejtező előzte meg. Az osztályversenyekre minden tanuló nevezhetett. A gyerekeknek állatokról szóló verssekkel kellett készülniük. Az osztályfőnökök a versek kiválasztásában és a felkészülésben is segítették a tanulókat. A délután izgalommal és jó hangulattal telt el. Az értékelést a zsűri tagjai: Zsova János plébános úr, Kovács Zsolt Levente lelkész úr és Koscsó Tiborné iskolatitkár látták el. Az értékelés évfolyamonként történt. 4. osztály: 1. helyezést ért el: Hriczu Kinga 2. helyezést ért el: Tóth Norbert 3. helyezést ért el: Gulyás Noel 3. osztály: 1. Ivancsó Gergő 2. Szegedi Hanna 3. Sváb Eszter 2. osztály: 1. Kovács Viktória 2. Batyi Liliána 3. Mata László 1. osztály 1. Molnár Lejla 2. Csató István Adrián 3. Matisz Viktória és Horváth Roxána Rózsa

A felső tagozatosok részére a Magyar Kultúra napja alkalmából, január 22.-én került megrendezésre a szavalóverseny.

”Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben..”

A 2018-as év utolsó hónapja számos meglepetéssel, színes programmal zárult a vizsolyi iskolában. Az adventi időszak kezdetére újra díszbe öltözött az iskola, a karácsonyi ünnepségig fokozatosan szépültek az osztálytermek, folyosók és az aula. Minden hétfőn újabb gyertya gyulladt meg az adventi koszorún egy –egy osztály hangulatos műsorával kísérve.

December 4.-én 40 tanuló ,4 pedagógus kíséretében az „Advent Budapesten”program részeseként ismerkedett Budapest nevezetességeivel, az adventi vásárral.

December 6.-án Mikulás ünnepséget tartottunk. Az alsó tagozatosok az óvodásokkal a tornateremben egy vidám műsoron vehettek részt, melynek végére a Mikulás is megérkezett. A felsős gyerekek táncos mulatságon szórakozhattak.ás Olivérné, Tóth Éva

Herczeg Mária népi játszóház vezető december 14.-én igazi adventi hangulatot varázsolt bábelőadásával és kézműves foglalkozásával; ahol különféle termésekből készültek adventi, karácsonyi jelképek.

Karácsonyi ünnepségünket december 21.-én tartottuk. A gyönyörűen feldíszített karácsonyfa és az ünnepi pompába öltözött tornaterem hívta-várta a gyerekeket, szülőket, meghívott vendégeket. Medveczkyné Janka Judit köszöntő szavait követően a csengettyűsök, irodalmi színpadosok, énekkarosok káprázatos műsora idézte meg karácsony szellemét. A műsor végén igazgató úr köszöntő és köszönő szavai után közösen énekeltük el a „Mennyből az angyal…” című dalt. Köszönet a programok szervezőinek, közreműködőinek! A karácsonyi műsor felkészítő pedagógusai voltak: Medveczkyné Janka Judit, Sztankai Szabolcsné, Ág József.

Általános iskolánkban történt

Gondos előkészületek után 2018.szeptember 3.-án a tanévnyitó ünnepséggel kezdetét vette a 2018/2019-es tanév. Rövid, hangulatos műsor után igazgató úr köszöntötte az egybegyűlteket, külön szeretettel az első osztályosokat.

Október 6.-ról, az Aradi vértanúk napjáról is megemlékeztünk a 8. osztályos tanulók közreműködésével.

Az irodalmi színpados tanulók színvonalas műsor keretében idézték fel október 23. történéseit.

Ki vagyok én - Cikk a programról.

Az EFOP-3.3.5-17-2017-00018 „Iskolai Közösségi Program megvalósítása a Sárospataki Tankerületi Központ Iskoláiban” elnevezésű pályázat keretein belül 2018. június 25-30. között a Parádfürdői Kaland-Vár Ifjúsági Táborban töltöttünk egy hetet bentlakásos közösségi programon. Három település (Gönc, Hidasnémeti, Vizsoly) általános iskoláinak hetedik osztályos tanulói vettek részt a programban 15-15-15 fővel. A programsablonunk neve: Ki vagyok én? – Hogyan alakítsam a személyiségemet? A programot megvalósító pedagógusok: Palánczné Sipeki Andrea, Szendreyné Mázik Zsuzsanna, Ureczki Tünde, Paláncz Gyula Ferenc, Szendrey János István. Sokféle feladatot, munkatevékenységet végeztünk a hét során. Túráztunk nappal, éjjel. Önmagunk és társaink megismerését célzó feladatokat végeztünk. Sokat beszélgettünk, mókáztunk és mind ezek mellett tudásunk, ismeretünk gazdagodott. Tanultunk egymástól, a gyerekektől és hiszem, hogy ők is tőlünk. Mindnyájunknak élmény volt az együtt töltött idő!

 

Napközis program a vizsolyi iskolában

Az EFOP-3.3.5-17-2017-00018 „Iskolai Közösségi Program megvalósulása a Sárospataki Tankerületi Központ Iskoláiban” elnevezésű pályázat keretein belül 2018.június 25.-29. között egy alsó tagozatos csoport és egy felső tagozatos csoport egész napos foglalkoztatására nyílt lehetőség. Napközis jelleggel 8:00-16:00 között számos színes, érdekes program várta a gyerekeket. A fő téma a 4. osztályos csoportban a „ Két kerékkel öt nap alatt a testem körül” volt. Ennek keretein belül a negyedik osztályosok Medveczkyné Janka Judit és Sztankai Szabolcsné vezetésével dolgozták fel a témát. A hatodik évfolyamos csoporttal a „Közlekedés, KRESZ, Sport és egészségre nevelés témamodulon belül a „Függő játszmák - avagy a függőségek, és ami mögöttük lehet” című programsablon módosított változatát valósítottuk meg: Barna Margit és Mezei András Olivérné tervezésével és szervezésében. Mindkét csoportban számos interaktív tevékenység, kooperatív munka, mozgásos játék, kirándulás, kerékpártúra, vetélkedő, drámafoglalkozás és kézműves tevékenység színesítette a heti programot. A sok élményt nyújtó tevékenykedtetés során bővültek a tanulók ismeretei és megvalósult a közösségfejlesztés is.

 

Tanévzáró 2018.

Tanévzáró ünnepségünket 2018.június 20.-án tartottuk. Igazán színes műsorral kedveskedtek tanulóink; a csengettyűsök, színjátszó szakkörösök, zenét tanuló és néptáncos tanulóink igazi iskolazáró hangulatot varázsoltak az ünnepségre. Ezt követően Asztalos Péter igazgató úr értékelte a tanévet, majd jutalomkönyveket adott át kiemelkedő tanulmányi, közösségi munkáért. Az idei tanév Király Ferenc díjasai Orosz Virág 7. osztályos tanuló, és Tamás Hajnalka tanárnő lettek. Mindenkinek gratulálunk az elért eredményekhez, kellemes nyári kikapcsolódást kívánunk! A műsor felkészítő tanárai voltak: Medveczkyné Janka Judit, Sztankai Szabolcsné, Ág József, Bogdán Balázs

„A szárny megnőtt,üresen áll a fészek Csak álom volt a szép diákvilág S mint a fecske alkonyati szélnek Ma szárnyat bont egy sereg diák.”

2018.június 16.-án 18 végzős diáktól búcsúztunk ballagási ünnepségünkön. A hetedikesek által feldíszített iskolában Tóth Éva osztályfőnök kíséretében tették meg utolsó sétájukat a tanulók. A zsúfolásig megtelt tornateremben a végzősök búcsúzó műsorát követően igazgató úr köszöntötte a ballagókat, adta át bizonyítványaikat, illetve jutalmazta az arra érdemeseket. Idén két tanuló részesült „Akaratpillér ösztöndíjban”: Varga Máté és Horváth Adrián. Dombai Tamásné szülőnek elismerő oklevelet adományozott az iskolavezetés több éven keresztül nyújtott áldozatkész, segítő munkájáért. Gratulálunk a díjazottaknak és minden elballagott diáknak sok sikert kívánunk a továbbiakban!

RÁKÓCZI HÉT 2018

2018 május 30. és június 01. között került megrendezésre a Rákóczi hét. A programsorozattal elsősorban iskolánk névadójára, korára, a biblianyomtatásra emlékezünk; illetve arra a napra, amikor felvettük Rákóczi Zsigmond nevét. Idén 3 napot szenteltünk a programoknak. Az első nap rövid megemlékezéssel kezdődött, melynek végén a megemlékezés virágait helyeztük el Rákóczi Zsigmond emléktáblájánál. A nap folyamán szünetekben különféle játékokat játszhattak a gyerekek. Délután a felső tagozatosok komplex vetélkedőn, az alsósok akadályversenyen vettek részt. Csütörtök délután került megrendezésre a népszerű „FUT A SULI”. Péntek reggel a hetedik osztályos tanulók közreműködésével a Nemzeti Összetartozás Napjára emlékeztünk. A hetet a GYEREKNAP illetve DIÁKOK-ÖREGDIÁKOK MECCS zárta. Péneteken igazgató úr a Sáropataki Tankerület pedagógusnapi üdvözletét is átadta az iskola tanárainak, tanítóinak. A megemlékezések felkészítői voltak: Sztankai Szabolcs Jánosné, Tóth Éva, Mezei András Olivérné, Ág József, Szenreyné Mázik Zsuzsanna, Szendrey János

ÁPRILISBAN TÖRTÉNT AZ ISKOLÁBAN

Április 21.-én akadályversennyel emlékeztünk meg a Föld napjáról.

Április 23.-án , hétfőn harmadszor került megrendezésre iskolánkban a Tankerületi Közlekedési verseny. 6 iskola csapata versenyzett. Idén, először, rendhagyó módon, lánycsapatok versengtek egymással. Elméleti teszt megoldása és kerékpáros akadálypálya teljesítése szerepelt a verseny feladatai között. Vizsoly csapata nagyon szépen szerepelt, de házigazdaként őket nem értékeltük. Az első 3 helyen Hidasnémeti, Abaújszántó és Gönc csapata végzett. A legeredményesebb kerékpáros címet Fazekas Alíz vizsolyi tanuló nyerte el.

Iskolánk csengettyűs csoportja ezen az éven is részt vett Pittypalattyvölgyi Református Általános Iskola Csengettyűs találkozóján Parasznyán. Immár kilencedik alkalommal rendezték meg, melyre mi is mindig szeretettel megyünk. Köszönet Kovács Zsolt Levente református lelkész úrnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta az egyház kisbuszát; valamint Trombitás Gézának, a református egyház presbiterének, hogy a szabadidejét feláldozva segítette eljutásunkat. A csengettyűsök méltóképpen képviselték iskolánkat, és sok-sok érdekes élménnyel gazdagodva tért haza. Felkésztő és kísérő tanár Sztankai Szabolcsné volt.

A FRANKOFÓNIA ÜNNEPE VIZSOLYBAN

2018.március 7.-én francia délelőtt volt az iskolánkban. A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium francia nyelv tanára, Kováts Éva tanárnő javaslatára kapcsolódtunk be a programsorozatba. Idén 18. alkalommal rendezi meg a miskolci Alliance Francaise (Francia Intézet) a francia kultúra ünnepét a miskolci középiskolák mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén is. Iskolánk vendége volt a miskolci intézet vezetője Raymond Lardellier, aki az intézet működéséről tartott bemutató után a gyerekekkel foglalkozott: bemutatkozni, köszönni, számolni tanította őket. Elkísérte őt Nicolas Beaupertuis szaxofon művész is. Nicolas bemutatta a hangszert és néhány ismert zeneszámot adott elő hangszerén. A program végén a gyerekek érdeklődéssel vették körül vendégeinket, akik készségesen beszélgettek velük.
Izgalmas, érdekes, vidám délelőtt részesei lehettünk.

Március 15.-re emlékeztünk

2018.március 14.-én a déli harangszó után kezdődött idei megemlékezésünk az ünnep hangulatát idéző tornateremben. A himnusz eléneklése után Tóth Éva tanárnő köszöntötte az egybegyűlteket, és idézte fel az eseményeket. Ezt követően a csengettyűs szakkör tagjai korabeli dalokat játszottak; majd az irodalmi színpad látványos előadása következett; melyben helyt kapott vers, tánc, színészi játék is. A műsort az énekkarosok és a néptáncosok fergeteges előadása zárta. Köszönjük szépen a felkészülést és a felkészítést! Felkészítő tanárok voltak: Mezei Olivérné, Tóth Éva, Sztankai Szabolcsné, Ág József, Bogdán Balázs

 

Vizsolysuli


A Vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskolát érintő információk, események; a rendezvényfotók publikálására új facebook csoport született.

Farsang 2018


2018. február 12. és 13. a vidámság, jókedv, játék, zene, tánc jegyében zajlott a vizsolyi iskolában. Hagyományainktól eltérően idén külön szerveztük a felső és külön az alsó tagozat számára a farsangi mulatságot. A felső tagozat hétfőn bulizott. A nyolcadikosok keringője után (felkészítő tanár Bogdán Balázs); „Ki mit tud” című műsor keretén belül mutathatták meg magukat a szerepelni vágyók. A vetélkedő után tombola, táncos játékok és disco szórakoztatta a gyerekeket. Kedden az alsó tagozatosok is hasonlóan búcsúztatták a telet; itt azonban számos egyéni, nagyon ötletes jelmez is látható volt. Reméljük mindenki jól szórakozott!

Fenyőünnep


December 20.-án 11:00-kor került sor a Fenyőünnepre. Medveczkyné Janka Judit köszöntő szavait követően egy igazán színes ünnepi műsor részesei lehettünk. A néptáncosok előadását a csengettyűsök zeneszáma követte; majd egy csodás színdarabot tekinthettünk meg az irodalmi színpadosok előadásában. A műsort az énekkarosok és zenét tanuló gyerekek előadása zárta. Asztalos Péter igazgató úr köszönetét fejezte ki támogatóinknak; majd ezt követően minden gyermek ajándékcsomagot vehetett át. Felkészítő tanárok voltak: Medveczkyné Janka Judit, Sztankai Szabolcsné, Ág József, Bogdán Balázs; valamint minden osztályfőnök.

Mikulás


December 6.-án újra ellátogatott iskolánkba a Mikulás. Az alsó tagozatosok a tornateremben fogadták versekkel, dalokkal. Ezt követően mindenki osztálykeretben szórakozott tovább. A felső tagozatosok számára DISCO-t szerveztek.

Advent Budapesten


December 5.-én 42 tanuló négy kísérő pedagógussal az „Advent Budapesten” című programsorozat keretében Budapestre látogatott. A fővárosba vonattal utaztunk, de ott már egy idegenvezető segítségével, külön autóbusszal ismerkedtünk a nevezetességekkel. A Halászbástya, Mátyás templom és Hadtörténeti múzeum megtekintése után a Lurdy-házban egy mozielőadáson vehettünk részt. Ezt követően ellátogattunk a Hősök terére, és a Mikulásgyárba is. Fáradtan, de élményekkel gazdagodva tértünk haza.

Hangulatos december


Hagyományainkhoz híven idén is ünnepi díszbe öltöztettük az iskolát, és készültünk közösen karácsonyra. Minden héten meggyújtottunk egy-egy gyertyát az aulában elhelyezett adventi koszorún; a meghitt hangulatról mindig más-más osztály gondoskodott.

2017 október


Hagyományainkhoz híven megemlékeztünk Október 6.-ról és Október 23.-ról is ünnepélyes keretek között. Mindkét alkalommal szívhez szóló műsort adtak elő tanulóink. A tanévnyitó és a megemlékezések felkészítő tanárai voltak: Medveczkyné Janka Judit, Sztanka Szabolcsné, Szendreyné Mázik Zsuzsanna, Mezei Olivéré, Tóth Éva, Ág József, Rohályné Gombár Zsuzsanna.

Tanévnyitó 2017


2017.szeptember 1-én az ünnepélyes tanévnyitó ünnepséggel elkezdődött az új tanév iskolánkban. Az irodalmi színpados tanulók műsorát követően Asztalos Péter igazgató úr köszöntötte a jelenlévőket; megkülönböztetett figyelemmel az első osztályosokat, akiket névre szóló emléklappal fogadtunk. Idén új tanító nénit is üdvözölhetünk Odrobináné Gastgéber Judit személyében. Kívánjuk Neki, hogy érezze jól magát iskolánkban. Igazgató helyettesünk Gombárné Zakhar Szabina szeptember 20-án ikerkisfiúknak adott életet- kívánunk jó egészséget az egész családnak! Az igazgató helyettesi teendőket Kertészné Doros Tünde látja majd el. Munkájához sok sikert kívánunk!

Tanévzáró 2017


2017.június 20.-án reggel 8:00 órakor az idei tanévben utoljára gyűlt össze a vizsolyi iskola tanulóifjúsága. Az ünnepélyes tanévzáró hagyományosan az irodalmi színpados tanulók rövid műsorával kezdődött, melyet Medveczkyné Janka Judit tanított be. A műsorszám végén megtekinthettük a negyedik osztályos tanulók néptánc bemutatóját; mellyel az idei tanévben több versenyen is sikerrel szerepeltek. Felkészítő tanáruk Bogdán Balázs volt. Ezt követően Asztalos Péter igazgató úr értékelte a tanévet, összegezte a történéseket. Az ünnepség a kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát nyújtott tanulók elismerésével folytatódott. A vizsolyi református egyház 5000 Ft-os felajánlását (melyet a könyvesházban van mód levásárolni) Hriczu Kinga 2.osztályos, Varga Mira 4. osztályos tanulók; valamint Bogdán Balázs tanár úr vehették át. Idén a Király Ferenc díjat a tanulók közül Sváb Dorottya 5. osztályos tanulónak; a pedagógusok közül Kertészné Doros Tünde kollégának szavazta meg a tantestület. Minden díjazottnak gratulálunk; kellemes pihenést kívánunk Minenkinek!

Ballagás 2017


„A holnap mindig annyit ér, amennyit megtettél a tegnapért…”


2017. június 16.-án 18 vizsolyi diáknak utoljára szólalt meg a Rákóczi Zsigmond Általános Iskola csengője. Egy igazán sokoldalú, szeretetreméltó, szorgalmas osztálytól búcsúzhattunk. A diákok a virágokkal és ballagási jelképekkel feldíszített iskolában tették meg utolsó sétájukat osztályfőnökük, Mezei András Olivérné vezetésével. A zsúfolásig megtelt tornateremben búcsúztak és fogadták az elköszönő szavakat iskolatársaiktól, illetve Asztalos Péter igazgató úrtól. Idén a Rákóczi díjat Hornyák Dániel, Sváb Noémi és Szendrey Zsuzsanna Sára kapták; az akaratpillér ösztöndíjban Balogh Mihály részesült. Kiss Renáta és Hornyák Krisztina szülőknek emléklappal köszönte meg az iskolavezetés segítő munkájukat. Ezen díjak mellet még számos jutalomkönyv is kiosztásra került tanulmányi, közösségi munkáért. Gratulálunk a díjazottaknak! Kívánunk Mindenkinek a továbbiakhoz sok sikert és kitartást! Ne feledjétek: a vizsolyi iskola ajtaja mindig nyitva áll, szeretettel várunk vissza Benneteket!

IX. Sipos György Néptánc Fesztivál



Tankerületi Közlekedési Verseny 2017


Második alkalommal adott otthont iskolánk a tankerületi közlekedési versenynek 2017. március 27.-én. A tankerület iskolái- Abaújszántó, Boldogkőváralja, Hidasnémeti, Gönc, Tállya, Vilmány és természetesen Vizsoly- 4 fős csapatokkal képviseltették magukat a vetélkedőn. Asztalos Péter igazgató úr köszöntő szavait követően kezdetét vette a versengés. Két helyszínen zajlott a verseny; az egyiken elméleti ismereteikről, a másikon gyakorlati felkészültségükről adhattak számot a csapatok. Az elméleti kérdéssort, mely KRESZ ismeretekre épült, online oldották meg a csapatok. A gyakorlati feladatok a tornateremben kialakított akadálypályán, kerékpárral végrehajtandó gyakorlatok voltak. Az eredményhirdetésre az aulában került sor, ahol a nyertes csapatok mellet –Abaújszántó, Gönc, Tállya- minden résztvevő emléklapban és ajándékban részesült. Vizsoly csapata különdíjat kapott; és a mezőny leggyorsabb kerékpárosa cím is egy vizsolyi diákot; Fábián Krisztofer 6. osztályos tanulót illette meg. Gratulálunk a díjazottaknak! Köszönjük a részvételt minden iskolának! A vizsolyi csapat felkészítő tanárai: Asztalos Péter és Szendrey János voltak Mellettük köszönetet mondunk a tantestületnek is az előkészületekben és a lebonyolításban nyújtott munkájáért!

Március 15.


Iskolánkban idén is méltóképpen emlékeztünk meg nemzeti ünnepünkről, Március 15.-ről. Tóth Éva tanárnő köszöntő szavai után a csengettyűsök, irodalmi színpadosok, néptáncosok és énekkarosok műsorát tekinthettük meg. Felkészítő pedagógusok voltak: Mezei András Olivéré, Tóth Éva, Sztankai Szabolcsné, Ág József és Bogdán Balázs. Köszönet mindenkinek a színvonalas megemlékezésért!

Farsang


Február 28.-án egy igazi színes kavalkáddal búcsúztattuk a telet iskolánkban. Az előkészületek már hetekkel korábban elkezdődtek, farsangi díszbe öltözött az iskola; készültek a jelmezek, a koreográfiák. A felvonulást a nyolcadik osztályos tanulók gyönyörű keringője nyitotta meg; selőadásuk emelte a rendezvény színvonalát. Ezt követően megkezdődött a felvonulás;jobbnál-jobb, ötletesebbnél-ötletesebb egyéni és csoportos jelmezekben gyönyörködhettünk, szórakozhattunk előadásaikon. A felvonulást követően zenés-táncos játékok és tombolahúzás szórakoztatta a jelenlévőket. Hagyományainkhoz híven idén is működött büfé, ahol a tanulók, szülők, pedagógusok felajánlásaiból készült szendvicset, süteményeket lehetett megvásárolni. Rendezvényünket többen is támogatták, köszönjük szépen a különféle felajánlásokat! Támogatóink voltak: Árváné Hornyák Mónika, Kertész Tamás, Urbán Józsefné, Kiss Renáta, Hornyák Krisztina, Bártfai Józsefné, iskolánk konyhája, szülők és pedagógusok.

Keringő a 8. osztályos tanulók előadásában a 2017-es farsangon

Kultúra napja


Január 22. a magyar himnusz születésének dátuma, a Magyar Kultúra napja. Iskolánkban idén is méltóképpen emlékeztünk meg e napról. Családias hangulatban az iskola tornatermében kaptunk ízelítőt a kultúra egy-egy területéről az iskolánkban működő művészeti szakkörök előadásában. Csengettyűsök, irodalmi színpadosok és néptáncosok tették színessé ezt a napot. Köszönjük szépen a gyermekek és felkészítő tanáraik munkáját! Felkészítő tanárok voltak: Mezei András Olivérné, Tóth Éva, Sztankai Szabolcsné, Bogdán Balázs.

Köszönetnyilvánítás


A 2016-os adventi időszak a vizsolyi iskolába sok csodát hozott! A gyermekeink, osztályonként minden héten dalokkal, versekkel adták meg a karácsonyra várás hangulatát, szívvel és valódi lélekkel ajándékozták meg az iskolánkat, gyújtották meg az adventi gyertyákat. Ebben az időszakban azt lehetett érezni, hogy a lélek jobban fúj, több a mosoly, a másikra való odafigyelés – mind a tanulók, mind a gyermekek között – szeretetteljesebb! Ez volt az iskolai adventünk első csodája!
Novemberben még nem tudtuk, hogy milyen forrásból teremtjük elő a decemberi szeretetcsomagokat a gyermekeink részére, de ez mégis sikerült! Ez a második adventi csoda! Az ajándékozó kedvű emberek, akik a magukéból adnak, hogy mások karácsonyát szebbé tegyék, léteznek településeinken! Az ő szívük nyitott, s azon a karácsonyi csillag fénye bevilágítani képes! Olyanok, mint a három királyok, akiket ugyanazon csillag fénye vezetett a betlehemi jászolban fekvő kisdedhez. Ameddig léteznek a környezetünkben, olyanok emberek, akik túl látnak önmagukon, addig a vizsolyi köznevelés ügye biztonságban van!
Így köszönjük meg Kertész Tamás és Kertész Pista bácsi fenyőfáit, melyből karácsonyfát készíthettünk, Czina György almáit, melyek a karácsonyi csomagba kerülhettek, Bihi Miklós polgármester úr ajándékát, Vizsoly Község Önkormányzatának, hogy elhozta hozzánk a Csodamalom Bábszínházat, a Palánta Misszió abaújvári bábcsoportjának az előadását. A sok anyagi áldozatot vállalónak: a szülőknek, Árvai Zoltán atyának, Kertész Tamásnak, Urbán Józsefnének, Árváné Hornyák Mónikának, Medveczky Lászlónak, Molnár Gergely méhészetének, a Vizsolyi Mézmúzeumnak, Korlát Község Önkormányzatának és az iskolánk nevelőtestületének, hogy lélekből, lelkesen adtak!


Vizsoly, 2016. karácsonya


Asztalos Péter igazgató

Karácsony

Az utolsó tanítási napon reggel nyolc órakor került sor a Fenyőünnepre, ahol idén is csodaszép műsor várt bennünket.
Felkészítő tanárok voltak: az osztályfőnökök, Medveczkyné Janka Judit, Sztankai Szabolcsné, Ág József
Köszönet mindenki munkájáért!

Mikulás

December 5.-én délután érkezett a Mikulás, akit az alsó tagozatos gyerekek a tornateremben fogadtak énekszóval, versekkel. A csomagok kiosztása után minden osztály külön szórakozott a délután hátralévő részében. A felső tagozatosok ez alkalomból együtt diszkózhattak.
December 6.-án a Polgármesteri Hivatal jóvoltából a miskolci Csodamalom Bábszínház előadásának részesei lehettünk az óvodás gyermekekkel együtt.
December 15.-én immáron sokadszor látogatott el hozzánk a Palánta misszió, akik ismét csodálatos bábelőadással kedveskedtek gyermekeinknek.

Advent

A hagyományokhoz híven minden héten meggyújtottuk a gyertyát az adventi koszorún egy-egy osztály közreműködésével.

Október 23

Október 23.-ai megemlékezésünkre 2016. október 20.-án került sor. Tóth Éva tanárnő köszöntőjét követően a felső tagozatos tanulók látványos műsora következett, mely méltó emléket állított a 60 éve zajlott forradalomnak. Felkészítő tanárok voltak: Medveczkyné Janka Judit, Szendreyné Mázik Zsuzsanna, Szendrey Jánst, Tóth Éva, Mezei András Olivérné

Október 6

Október 6.-án reggel nyolc órakor rövid megemlékezésen róttuk le kegyeletünket az aradi vértanúk előtt.

Újra becsöngettek.

Szeptember elsején ismét megszólalt a csengő iskolánkban. Reggel 8 órakor az ünnepélyes tanévnyitóval vette kezdetét a 2016/2017-es tanév. Az irodalmi színpados tanulók rövid, vidám jelenete után, bátor elsősök is köszöntötték versükkel az új tanévet. Ezt követően Asztalos Péter igazgató úr ismertette az aktuális tudnivalókat. Új tanár néniket is köszönthettünk Rohályné Gombár Zsuzsanna és Czuczor Tamásné személyében. Munkájukhoz sok sikert kitartást kívánunk; és azt, hogy érezzék jól magukat nálunk!
Minden tanulónak és pedagógusnak jó munkát kívánunk!

Lezárult a tanév a vizsolyi iskolában

2016. június 21. reggel nyolc órakor az ünnepélyes tanévzáró ünnepséggel hivatalosan is befejeződött iskolánkban a 2015/2016-os tanév.
A csengettyűsök és a színjátszó szakkörösök rövid műsora után igazgató úr értékelte röviden a tanévet. Ezt követően a kitűnő és jeles tanulmányi eredményt elért tanulók elismerése következett. Idén is átadásra került a Király Ferenc díj, melyeket a tantestület szavazata alapján a tanulók közül Hornyák Dániel, a pedagógusok közül Szendrey János vehette át.
Az ünnepség végezetével az osztálytermekben vehették át tanulóink bizonyítványaikat; illetve közösségi munkáért jutalomkönyveket.
Minden sikeres bizonyítványhoz gratulálunk; a díjazottaknak elismerésünk, és kívánunk nekik további sikeres munkát!
Kellemes pihenést, gondtalan nyári szünete mindenkinek!
Szeptemberben találkozunk!

„Gyönyorű, ha az ember célba lát,
s eléri azttűzö-vízen át.”

Június 18-ra, szombatra virágdíszbe öltözött iskolánk a búcsúzó nyolcadik osztályosok tiszteletére. Az utolsó osztályfőnöki órát követően, utoljára szólalt meg a csengő nyolcadikosainknak.
A bevonulás után meghitt ünnepség keretein belül búcsúztak diákjaink társaiktól, tanáraiktól, szüleiktől.
Ezt követően Asztalos Péter igazgató úr köszöntő szavai hangzottak el. A bizonyítványok átadása után sor került a jutalomkönyvek, díjak kiosztására is. Az idén ballagó diákok közül a Rákóczi díjat Sváb Ádám vehette át; az Akaratpillér ösztöndíjas Plavuscsák Martin lett.
Könyvjutalommal és emléklappal köszönte meg az iskolavezetés Sváb Tiborné szülőnek a nyolc év alatt nyújtott támogatását, segítségét.

Minden elballagott diákunknak sok szerencsét és szép középiskolás éveket kívánunk!

Rákóczi hét

A tanév utolsó napjai igazi vakációváró programokkal teletek az iskolában a Rákóczi hét keretein belül.
A hétfői megnyitóünnepséget követően betűkereső játékon, illetve aszfaltrajzversenyen vehettek részt a diákok. A nap fénypontja azonban a tízórai után megrendezésre került Fut a suli verseny volt. a hagyományokhoz híven a falu elejétől a Főtérig futottak gyerekek, tanárok és szülők. A pihenő után itt került sor az eredményhirdetésre is.
Kedden a Gyereknapon játékos feladatok teljesítésével zsetont gyűjthettek és költhették azt el a tanulók a bazárban. Ezen a napon került sor az „öregdiákok” és jelenlegi dákjaink focimeccsére.
A szerdai napon osztályonkénti kirándulások voltak, de előtte tanár-diák meccs volt.
Minden tanuló élményekkel gazdagon tért haza.

Pedagógusnap

Vizsolyban köszöntötték a tankerület pedagógusait

Idén negyedszer rendezte meg a Gönci Tankerület központi pedagógusnapi ünnepségét, melynek a Vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola adott otthont.
Az intézményben már hetekkel korábban megkezdődött a lázas készülődés. 2016 június 6.-ra pompás díszbe öltözött az aula, a tornaterem; elkészültek az ajándéktolltartók és az ünnepi műsor is.
A regisztrációt követően a szépen megterített asztalok mellett foglaltak helyet az iskolák képviselői.
Asztalos Péter igazgató úr, Bihi Miklós polgármester úr, és Antal Jánosné tankerület-igazgató asszony köszöntötte 7 általános iskola tanárait, tanítóit.
A köszöntők mellett a vizsolyi iskolások verssel, zenével, színdarabbal, néptánccal kedveskedtek.
Idén is sor került az elismerő oklevelek és a legnépszerűbb pedagógus cím átadására.
Ezek után finom vacsora mellett beszélgethettünk.
Reméljük mindenki jól érezte magát!

 

Köszöntöttük az édesanyákat

Április 30-án virágdíszbe öltözött iskolánk. A gyermekek izgatottan kémlelték az ablakokat, vajon édesanyjuk időben érkezik e az osztálykeretekben megszervezett köszöntésre. Szépen feldíszített tantermekben, szívhez szóló műsorral kedveskedtek a tanulók az édesanyáknak, nagymamáknak, keresztmamáknak. Saját készítésű ajándékokkal ajándékozták meg szeretteiket.

Örömünkre szolgál, hogy szép számban fogadták el meghívásunkat az édesanyák

Tankerületi közlekedési verseny

Április 25-kén került megrendezésre iskolánkban a kerékpáros közlekedési verseny, melyen tankerületünk minden intézménye részt vett. Két részből tevődött össze a program, egy elméleti tesztből, amelyet online felületen töltöttek ki a résztvevők és egy ügyességi elemeket tartalmazó gyakorlati pályából. Az elméleti feladatok megoldásakor a tanulók alapos felkészülésükről adtak számot, az ügyességi területen is rendkívüli ügyességükről tettek bizonyságot. A versennyel elsődleges célunk a közlekedési szabályok megismerése és a kerékpár biztonságos használatának elsajátítása volt, de természetesen értékeltük a csapatok teljesítményét is. Minden versenyző szépen teljesített, ezért dicséret illeti őket. Felkészítő tanáraiknak köszönet az alapos okításért.
Az első három helyezett: Telkibánya, Gönc és Tállya csapata lett.
A vizsolyi csapat (Horváth László, Verebélyi levente, Varga Máté, Tulyu Máriusz) is kiemelkedően teljesített ezért különdíjban részesült. A mezőny legjobbja Horváth László vizsolyi tanuló lett.

Néptáncverseny

Iskolánkban évek óta folyik néptáncoktatás, a HON Művészeti Iskola tagiskolája vagyunk. Így jutottunk el április 23-án Sárospatakra a VIII. Sipos György Néptáncversenyre és Tehetségnapra. 23 tanuló képviselte iskolánkat a 3.-4. osztályból. Dunántúli ugrós táncokat és játékokat mutattak be. A fellépés olyan jól sikerült, hogy a csapat ezüst minősítést kapott. Ezúton gratulálunk a sikeres szerepléshez! Köszönjük Bogdán Balázs tanár úr lelkiismeretes és alapos munkáját; Tóth Éva tanárnőnek a felkészítésben és előkészületekben való részvételt!
További sok sikert kívánunk a csapatnak!

Költészet napi tankerületi vetélkedő Vizsolyban

Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeltük a Költészet napját. Iskolánk ebből az alkalomból vetélkedőt szervezett, melyre meghívtuk a tankerület minden iskoláját. A Csapatok 4 főből álltak, minden évfolyamból 1-1 tanuló. A feladatok nagyon érdekesek, izgalmasak voltak. Mindenki jól érezte magát.
1.helyezést ért el Tállya csapata, 2. helyezett Gönc lett, 3. helyezett Hidasnémeti csapata. Mindenki ajándékkal térhetett haza. Nagyon jól éreztük magunkat! Reméljük mindenki gyarapíthatta, kiegészíthette eddigi tudását és legközelebb is találkozhatunk!

Sportverseny Göncön

Április 4-én 13 órától tankerületi sportversenyen vettünk részt Göncön. A verseny a Károlyi Gáspár Általános Iskola tornatermében került megrendezésre. A versenykiírás szerint a felső tagozat minden osztályából 1-1 fiú és lány tanuló szerepelhetett, tehát összesen 8 diák képviselte iskolánkat. A feladatok főként ügyességet és gyorsaságot igényeltek. Hét pálya volt és ezeket teljesítve időeredmény alapján kaptak pontszámokat a csapatok. Nagyon szoros volt a verseny, pár tized, illetve századmásodperceken múlottak jobb pontszámok illetve, helyezések. Összesítésben a 4. helyet sikerült megkaparintanunk. Ez egy jó eredmény annak tudatában, hogy mindenki megúszta sérülés nélkül és kellemesen elfáradt. A verseny után megvendégeltek minden csapatot, majd ezek után eredményhirdetés következet és a hazautazás.

Örömmel!
Minden iskola legfőbb vágya, hogy büszke lehessen tanítványaira! Szerencsésnek, áldottnak mondhatjuk magunkat, mert egy hetedik évfolyamos tanulónk munkája, eredménye, elismertsége azzá tett minden vizsolyi iskolahasználót: pedagógust, gyermeket.
Hálás szívvel köszönjük meg Szendrey Zsuzsanna Sárának, hogy jelentkezett a Magyar Templeton programba, majd hosszas, kitartó munka eredményeként bekerült a legtehetségesebb fiatalok táborába. Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián került felavatásra több mint 300 társával együtt!
Kívánjuk, hogy a rá váró feladatokkal, mentortanári megsegítéssel közelebb kerüljön célja megvalósításához, a benne rejlő tehetség kibontakoztatásához.

Asztalos Péter igazgató

Március 15.-ei megemlékezés

A hagyományokhoz híven idén is megemlékeztünk március 15.-ről.  A műsort rövid köszöntő és történeti áttekintést követően a csengettyűsök előadása nyitotta meg. Ezt a felső tagozatos tanulók színvonalas előadása követte. Ebben időrendi sorrendben mutatták be a forradalom történéseit. Az előadást színesítette gitárral kísért énekszám és toborzó tánc is.
Köszönet a tanulóknak és felkészítő tabáraiknak!

„Fruskák, Zsuzskák, Dorottyák,
Járjátok a bolondját!"

Február 5.-én délután igazi színes, farsangi vigalom volt a vizsolyi iskolában.
E pénteki napot megelőző hetekben lázas készülődés vette kezdetét, amikor vidám, színes dekorációk készítésével vette kezdetét a lázas készülődés. Ezt követően gyerekek, pedagógusok, szülők izgatottan készítették a jelmezeket. A vigadalmat megelőző héten már lehetőség nyílott tombolaszelvények vásárlására is.
Elérkezett a várva várt nap, amikor már délelőtt kezdetét vette a lázas készülődés, ekkora már farsangi díszben pompázott a felvonulás helyszíne is.
A mulatság a felső tagozatos tanulók káprázatos nyitótáncával kezdődött. Ez után kezdetét vette a felvonulás; ötletes, színes, bohókás jelmezek váltották egymást.
Az eredményhirdetés előtt nem maradhattak el a kedvelt táncos játékok sem. Minden jelmezes tortát kapott jutalmul. A büfében most is sok finomság várta a vendégeket.
A mulatságot a tombolasorsolás zárta, melyen sok értékes nyeremény mellett fődíjként egy gyönyörű tortát sorsoltunk ki, mely Kiss Renáta keze munkáját dicséri; a második díj Vizsolyi Református Egyház által felajánlott 5000 Ft-os könyvvásárlási utalvány volt.
Mint minden alkalommal most is rengeteg felajánlás érkezett a szülőktől (torta, vaj, felvágott, tojás, stb). Ezúton szeretnénk megköszönni minden nemű támogatást minden kedves szülőnek, pedagógusnak, Árváné Hornyák Mónikának, Kiss Renátának és a Vizsolyi Református Egyháznak.

<<< Felhívás beíratkozáshoz >>>

„A kályhánkba láng lobog, gyere be karácsony!
Gyújtsd meg gyertyád, fényszóród a fenyőfaágon.
Melegedj meg idebent, légy vendégünk mára!
Karácsonyi csillagod tedd a fenyőfára!”

A legszebb és legmeghittebb a téli szünet előtti utolsó tanítási nap volt. Ezen a napon került sor ünnepségünkre a tornateremben, ahol a csodásan feldíszített karácsonyfa mellett egy gyönyörű betlehem is várta a gyerekeket, szülőket, meghívott vendégeket. Szendrey János tanár úr szívhez szóló köszöntője után, Antall Jánosné is köszöntötte a jelenlévőket-külön öröm volt számunkra, hogy megtisztelte ünnepségünket jelenlétével. Ezeket követően az iskolások műsora következett, igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak az énekkarosok, a csengettyűsök, a gyönyörű jelmezbe öltözött betlehemes jelenetet eljátszó gyerekek. Az ünnepséget Asztalos Péter igazgató úr köszöntő szavai zárták, melyet követően minden diák ajándékcsomagban részesült.
A nap további része vidáman, szeretetben telt az adventi játszóházban. Kicsik és nagyok egyaránt ajándékokat, fenyődíszeket készíthettek szeretteiknek; de lehetőség volt zenehallgatásra, társasjátékra is.
Reméljük, hogy  mindenki számára kellemesen telt az adventi időszak, és  jól érezte magát ezen a szép napon!

 

Köszönetnyilvánítás


Iskolánk nem tud sikeres lenni önmagában. A céljaink eléréséhez szükséges, hogy partnerséget, nyitottságot nyújtsunk a településeinken, vagy azok határán túl élőknek. Nagy öröm, hogy ezt nem csak az iskola gondolja így! Oly sok anyagi támogatást és lelki támaszt kaptunk az idei adventben! Hála telt szívvel köszönjük meg Réti Mónika támogatását, bátorítását, aki a 9. évfolyamos – már elballagott - tanulóink „Akarat-pillér” ösztöndíjának a fenntartásához járult hozzá. Sokat jelent az, ha hozzánk ellátogató szakember számára látható, érzékelhető az iskolai törekvés. S mennél inkább az, ha annak támogatásáért még magától is képes az ember elvonni anyagi javakat, csak, hogy biztasson!
Az iskolai Mikulás sem tudta volna a csomagokat a gyermekeinknek osztogatni, ha nincsenek önzetlen támogatóink: Bihi Miklós, Csató István és Hriczu Imre magánemberként ajánlottak fel támogatást a gyermekeink részére, kiegészítve a vilmányi önkormányzat és az iskolánk alapítványának támogatását. Tartalmas, ünnepélyes, kedves napot szervezhettünk így a tanulóink részére!
Az adventi áldások sora még mindig tart, mert a karácsonyvárás idején barátságból, eljuthatott 50 tanulónk a Miskolcra leköltözött „Mikulásgyárba”, ahol életre szóló élményben lehetett részük. Ezúton köszönjük meg Wolf Izabella közbenjárását, hogy gyermekeink adventjét színesebbé tette.
Köszönet Czentnár Ilona tanító néninek, aki fenyőket nevelt, s nekünk adta azokat karácsonyfának!
Az év leginkább várt ünnepe akkor lehet teljes, ha diákjaink részére csomagot állíthatunk össze, amelybe mindenünket belerakhatjuk! Szeretetünket, odaadásunkat, összetartozásunkat! Ezt az idén a fenntartó gönci tankerületünk mellett, helyi magánemberek felajánlásaiból tehettük meg. Önzetlenségből, adni tudásból jelesre vizsgáztak a vizsolyiak! Lélektől lelkesen adtak! Így köszönjük meg Hornyák Lászlóné, Árváné Hornyák Mónika, Urbán Józsefné, Dr. Szegedi Szabolcs, Juhász Tibor, Dr. Kertész István, Kertész Tamás, Pleszkó Tibor, Molnár Gergely és Jávorszky Tamás anyagi és lelki támogatását. Gyümölcsök, édességek és egy üveg méz kerülhetett a tanulóink csomagjába, téve ezzel szebbé a karácsonyukat!
„… a jókedvű adakozót szereti az Isten.” (2.Kor.9.7.)


Asztalos Péter igazgató

„Ég a gyertya ég,
nő a fényesség,
sötét földhöz a fényes ég
egyre közelébb”
A decemberi hónapot a szeretet, a meghittség és a várakozás szelleme lengte át a vizsolyi általános iskolában. Hetente meggyújtásra kerültek az aulában elhelyezett adventi koszorún a karácsony közeledtét jelző gyertyák. E gyertyagyújtásokat a tanulók meghitt, szeretetteljes pici műsorai színesítették. Az aulába kapott helyet két fenyőfánk közül az egyik, melyre folyamatosan kerültek fel a gyerekek által készített szebbnél szebb fenyődíszek. Különös gonddal készülte e díszek, és lelkesedéssel, izgalommal tették fel a fenyőfára azokat a tanulók. A rajz és technika órákon, napközis foglalkozásokon készült munkákkal az iskola fokozatosan ünnepi díszbe öltözött.

 

Az iskolába is megérkezett a Mikulás
December 4.-én izgatottan érkeztek a vizsolyi iskolások, ezen a napon érkezett hozzájuk a Mikulás. Ebéd után már mindenki sürgött-forgott, elkészültek a tantermek a délutáni mókázáshoz. Az alsó tagozatos osztályok mindegyikébe ellátogatott a Mikulás bácsi. A gyerekek csillogó szemekkel szavaltak, énekeltek neki. A jó gyerekeknek dicséret, a csintalanoknak dorgálás és vessző is járt. A látogatás után minden osztály játékokkal, tánccal töltötte a délután hátralévő részét. A felső tagozatosok változatos programokkal-játékkal, tánccal- töltötték el a december negyedikei délutánt. Minden tanuló finomságokkal teli csomaggal térhetett haza.

Október a megemlékezés jegyében zajlott. Megemlékeztünk a Zene világnapjáról, az Állatok világnapjáról, október 6.-ról és október 23.-ról is. Színes tablók hívták fel tanulóink figyelmét az aktualitásokra, de a színvonalas előadások sem maradhattak el. Október 6.-ra és 23.-ra a felső tagozatos tanulók színvonalas előadása segítségével emlékeztünk meg. 
Köszönet a programok szervezőinek, a felkészítő tanároknak!

Szeptember második hetét egy vidám családi nappal zártuk, ahol jókedvűen mókázott gyerek, szülő egyaránt. A jól teljesített feladatokért kapott zsetonokat a bazárban válthatták be a gyerekek értékes ajándékokra.

Szeptember elsején újra élet költözött a Vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola falai közé. A hagyományokhoz híven reggel 8 órakor az évnyitóval indult az új tanév. Az irodalmi színpadosok kedves műsorát követően Asztalos Péter igazgató úrköszöntötte a jelenlévőket, külön figyelmet szentelve iskolánk 19 elsős kisdiákjának; akik emléklapot vehettek át. Az ünnepség után az osztálytermekben máris kezdetét vette a munka.

Free by virtue of css3 menu builder